2017. március 19., vasárnap

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója

Meg Cabot:
A neveletlen hercegnő naplója

Kedves Bookerek!
Most egy kicsit másféle módon fogok nektek könyveket ajánlani, mert ez most egy egész sorozat összefoglalója lesz. Mivel már van 11 (plusz a kiegészítők, amiket most nem említek meg) rész, amik szinte teljesen összefolytak az elmémben, így nem tudom különválasztani őket. Ezért kénytelen vagyok az egész sorozatot egy bejegyzés alatt letudni. 









 

Műfaj: romantikus, ifjúsági

Korosztály: 14+ (nem minden rész)

Film: 2001, 2004 Szerintem egész viccesek lettek, bár nem sok közük van a könyvekhez, főleg a másodiknak. Érdemes megnézni.

Történet röviden: Amelia Mignonette Grimaldi Termopholis Renaldo (Muszáj kiírnom az egészet, mert úgy érzem így is több lép lesz, mint szöveg.), közönséges nevén Mia Termopholis élete teljesen felfordul, amikor megtudja, hogy apja Genovia hercege és ő a trónörökös. Nem elég, hogy ezek után a nyakában lohol a sajtó, mindenhová Larsszal, a testőrével jár és nagyanjához kell hercegnői illemtanleckékre járnia, de még le is égeti magát az egész világ előtt. Nem is egy alkalommal. De ahogy telnek-múlnak az évek, úgy Mia is megbarátkozik az egész üggyel és beletanul a hercegnősdibe. Viszont ez az út  hosszú és göröngyös, sok megpróbáltatást tartogat az ifjú trónörökös számára, így nem véletlen, hogy élete nagy részét naplóiban rögzíti, így figyelemmel tarthatjuk életét. Ha egy kis időre te is hercegnő szeretnél lenni, akkor itt a lehetőség!

Vélemény:
Bianka:
Kinézet: Nem tudom eldönteni, hogy a régi vagy az új borítók-e a jobbak. A régebbiek viccesebbek, míg az újabbak nagyon elegánsak, de hasonlóan néznek ki. De igazából nem is ez a legfőbb szempont, de azért megjegyezném, hogy az újabb verzióknak gyönyörű színük van.
Tartalom: Szerintem nem is kell mondanom, hogy Meg Cabot zseniális romantikus regényeket ír. Rendkívül viccesek és szórakoztatóak. Tele vannak izgalmakkal: örömmel, sírással és überciki pillanatokkal, amik rendkívűl egyszerű félreértésekből következnek, de a legtöbb ember legszívesebben a fejét verné a falba. Én az első pár részt már 10-11 éves koromban olvastam, de máig ugyanúgy lelkesedek a sorozatért, mint akkor.
Szereplők: Itt is megtalálhatók az alapkarakterek, mint minden könyvben. A főszereplő, aki rendkívül szerencsétlen, a cuki pasi, aki minden lány álma, a jó barátnők és persze a káoszsúlytotta övezet, a család. Szerintem a szereplők nagyon jól lettek kidolgozva és azt is szeretem, hogy bár az egész sztori egy szemszögből van, ennek ellenére tökéletesen kiismerhetjük a többieket. Én bírom Clarisse (az özvegy hercegné)  viselkedését, mert annyi nevetséges dolgot tesz. 

Sose feledd: álmodj nagyot, olvass sokat!
                                                                                                 Bianka